Képtelen Krónika

Képtelen Krónika

Grath, Mazur és Stöki

100 epizód

Hárman vagyunk, egy ember mindig felkészül valamilyen történelmi témával, a másik kettő fogalom nélkül kommenteli, közben jókat röhögünk.

Epizódok (100)

KK #70 – Hercegturné Ausztráliában és Észak-Korea Godzillája (LIVE)

KK #70 – Hercegturné Ausztráliában és Észak-Korea Godzillája (LIVE)

2026. 09. 01.2:36:18

Disclaimer: Ha a Checkpoint Live-okat is beleszámoljuk, kb. 10 éve szervezünk élő podcastfelvételeket, és azóta rettegtünk attól, hogy egyszer eljön a nap, amikor minden félresikerül. Hát eljött, 2026. július 22-én. A Toldi moziba szerveztünk KK Live-ot, abba a terembe, ahol egyszer már simán lebonyolítottunk egy élő felvételt. Ezúttal azonban a helyszínen olyan technikai káosz fogadott bennünket, amivel sokáig a mozi amúgy nagyon segítőkész és megértő személyzete sem tudott mit kezdeni. Részletekbe nem akarunk menni, mert több tényező is összejátszott (például egy titokzatos Józsi, aki átállította a helyi hangrendszer alap jelszintjét), és bár ezek rajtunk kívül álló tényezők voltak, a mi drága közönségünk szívta meg. Végül majdnem egyórás késéssel tudtuk csak elkezdeni a felvételt, és ilyen előzménnyel nem meglepő módon nem a csúcsformánkat hoztuk. A mikrofonokba még mindig jutott egy kis belezúgás az adás első felében (ez a hangminőségen is meglátszik itt-ott), és hát mindhármunkban volt egy erős feszkó, ami miatt eleinte a vicces reagálások sem jöttek könnyen. Az már csak hab volt a tortán, hogy Grath egy ponton felvétel közben rájött, hogy eltűnt a jegyzetfájlja, és a színpadon kellett újra elővarázsolnia, ráadásul Alfred Ernest Albert nevét is következetesen elrontotta, duplázva az Alfredet. A sok malőr ellenére a szörnyű indulás után valahogy egészen vidám adás kerekedett, amiért nem győzünk elég hálásak lenni a közönségünknek. És természetesen elnézést kérünk mindenkitől a fiaskóért, a következő két Live-on biztosan simán fog menni minden (hiszen már azokat is felvettük). Szóval a Toldiban gyűltünk össze július 22-én, és mindhárman készültünk valamivel az eseményre. Először Grath mesélte el a tőle megszokott érzékenységgel és empátiával, hogy Viktória királynő furcsa fiacskája, Alfréd herceg milyen bizarr körúton vett részt Ausztráliában. Utána Stöki jött egy hajmeresztő sztorival arról, hogy a filmőrült Kim Dzsongil hogyan kényszerített dél-koreaiakat többek között arra, hogy kaidzsufilmet forgassanak neki. Végül Mazur csengette le az estét, élőben bemutatva, hogyan tud egy KK Breakingben nyúlüregekbe esni. Szokás szerint van némi multimédiás kíséret is az adáshoz: Grath most diák nélkül beszélt, Stöki és Mazur diáit itt találjátok, a Pulgasari két idézett jelenete pedig itt és itt kezdődik. Az adás vágatlan videóváltozata pedig itt elérhető.

KK Mini #14 – A chicagói taxisháború

KK Mini #14 – A chicagói taxisháború

2026. 08. 02.53:47

Az autózás hajnala már adott pár jó mesét a Képtelen Krónikának, most itt egy újabb. Avagy mi történik, ha a taxizásban bevezeti valaki azt a forradalmat, hogy megneveli a sofőrjeit, aztán abban a városban próbál érvényesülni, ami többek közt a szesztilalomról és a szervezett bűnözéstől ismert? Sárga autók a kockás autók ellen, pisztolyok az öklök ellen, hadiállapotok az utcákon, és hát sajnos ez is egy olyan KK-adás, amiben nem jó lónak lenni. Mivel Stöki szállította a témát, a főhős már megint egy magyar születésű jómadár.

KK #69 – Teddy Bear és Billy Possum

KK #69 – Teddy Bear és Billy Possum

2026. 07. 25.1:36:35

Szerintetek Mazur képes arra, hogy elindul egy több mint száz éve halott amerikai elnöknél és eljut Bajnai Gordonig úgy, hogy annak már semmi, de tényleg semmi köze a témához? Mi az hogy! Sőt, olyan természetességgel tette ezt, hogy Stökinek nem is volt szíve kivágni. Mert a téma amúgy nem Bajnai libája volt, hanem Theodore Roosevelt medvéje, aminek az elnök megkegyelmezett, hogy aztán elrendelje a halálát. Ilyen véres volt az egyik leghíresebb gyerekjáték genezise – nem is csoda, hogy volt, aki úgy gondolta, tud ennél jobbat, akár oposszummal is. Ezt az adást különösen ajánljuk állatvédőknek, infektológusoknak és gasztronómiai különlegességek kedvelőinek.

KK #68 – Szisz Ferenc

KK #68 – Szisz Ferenc

2026. 07. 14.1:21:06

Kormányközeli adás következik, amennyiben hősünk, Szisz Ferenc régi magyar autóversenyző, aki nem is akármilyen diadallal büszkélkedhet. És néhány találmánnyal, meg úgy általában azzal, hogy ott volt, amikor a Formula–1 alapjai kezdtek kialakulni, sok-sok emberélet árán. És bár Szisz harcolt az első világháborúban, élete még az ötvenes évekre is tartogatott egy egészen hajmeresztő epizódot. Magyar téma lévén Stöki járt utána a sztorinak a tőle elvárható Szisz-tematikussággal.

KK Mini #13 – Wojtek, a medvekatona

KK Mini #13 – Wojtek, a medvekatona

2026. 07. 02.54:13

Mazur ezúttal nem nyúlüregbe, hanem medveodúba esett be, amennyiben a medvék odúban élnek (spoiler: nem ott élnek). Akárhogy is, előásott egy kedves sztorit a második világháborúból, legalábbis ahhoz képest kedves a sztori, hogy egy világégésben történt. Ismerkedjetek meg a hazájukból elhurcolt lengyelekből verbuvált sereg kabalamacijával, Wojtekkel. Nem fogyaszt sokat, csak egy kis sűrített tejet, esetleg sört, na jó, meg annyi kaját, amennyi a három számjegyű testtömegének fenntartásához kell. Néha kicsit megcsócsálja a tarkódat birkózás közben, de cserébe úgy pakolja a lőszeres ládákat, mint egy kisangyal. (Már amennyiben egy kisangyal lőszeres ládákat pakol.)

KK Nano #13 – Cicciolina békegalambja, a nőbolond indonéz elnök és a Szent Skolaszika napi balhé (18+)

KK Nano #13 – Cicciolina békegalambja, a nőbolond indonéz elnök és a Szent Skolaszika napi balhé (18+)

2026. 06. 21.1:37:25

Olyan sem volt még, hogy egy KK Nanóban három témából kettőben előkerül a pornó, de most ez is megtörtént. Grath a mai Indonézia első elnökéről mesélt, különös tekintettel annak nőügyeire, illetve arra, hogy a KGB és a CIA hogy állt a nimfomán politikushoz. Mazur egy több mint 600 éves zavargást dolgozott fel bortól borig, felvetve közben egy érdekes szakdolgozattémát: az egykori kandósok vagy a középkori oxfordosok az igénytelenebb jószágok? Végül Stöki a béke nagyasszonyát, Staller Ilonát hívta segítségül, hogy bemutassa a rendszerváltás egy különösen plasztikus jelenetét, nyúl-, ló- és galambüregekkel.

KK #67 – Florence Foster Jenkins

KK #67 – Florence Foster Jenkins

2026. 06. 07.1:26:56

Mi történik akkor, ha egy sokat szenvedett ember rátalál arra, amit élete hivatásának gondol, a környezetétől pedig folyamatosan kapja a hamis pozitív megerősítéseket? Erre ad választ Florence Foster Jenkins élete, akivel Stöki folytatja az érdekes sorsú nőket bemutató sorozatát. Üvegrepesztő hangok a stúdióban, éretlen élcelődés kellemetlen betegségekkel, magyarul elfelejtő műsorvezető és egy kötelező nyúlüreg, hogy meglegyen a magyar vonatkozás is - ez a KK 67. adása, amiben egyetlen sixsevenezés sem hangzik el.

KK #66 – Amit sosem akartál tudni a kukoricapehelyről (LIVE) 18+

KK #66 – Amit sosem akartál tudni a kukoricapehelyről (LIVE) 18+

2026. 05. 19.1:58:56

Márciusban két élő adásunk is volt. Az egyik, a századik adás már kiment, és most megkapjátok a másikat is. Ezt az Ingában vettük fel, ahol Grath mélyre nyúlt témáért a szekunderszégyen-kondérba, ennek megfelelően most a 18-as karikát is kitesszük. Mert hát kevesen jutnának el percek alatt Jézustól az orgiákon át a beöntésig, de barátunknak ez is sikerült. Ismerkedjetek meg hát New England, illetve egész Amerika XIX. századi vallási mozgalmaival, aztán lepődjetek meg ti is, hogy milyen észrevétlenül csap át a téma az egészséges életmód propagálásába. És az egészséges életmódot most nem a szó jó értelmében értjük. Öveket becsatolni, pelenkákat felhúzni! Az adást pár dia is kísérte, ezeket itt találjátok. Az adás vágatlan videóváltozata pedig itt elérhető. És elindult a webshopunk, vegyetek mörcsöket! [Link 1]

KK Nano #12 – Léggömbbel az égbe, repülővel tengeralattjáróra, bohócokkal Torontóba

KK Nano #12 – Léggömbbel az égbe, repülővel tengeralattjáróra, bohócokkal Torontóba

2026. 05. 04.1:51:36

Két élő adás közé beékelünk egy Nanót, mert ennyire vadak vagyunk. Vagyis megint három kis témát kaptok, amik között igazán jó összekötő motívumot nem találtunk, mert Grath nem bírt repülős témát hozni. Hanem inkább a torontói bohóclázadás történetét dolgozta fel a tőle megszokott módon (zsiráf hallgatóink dobjanak be egy nyugtatót hallgatás előtt). Mazur azt járta, sőt repülte körül, hogy mihez kezd 42 meteorológiai ballon egy kerti székben üldögélő emberrel, Stöki pedig egy sokak által orosznak vagy olasznak hitt, de természetesen magyar mérnök érdekes életéről mesél nektek, már ha a másik két kópé hagyja (általában nem hagyja).

KK #65 – Századik adás: Robotok(?) és bálnadög (LIVE)

KK #65 – Századik adás: Robotok(?) és bálnadög (LIVE)

2026. 04. 16.2:27:57

Ünnepi pillanat ez, hiszen töretlen támogatásotok által hajtva elértük a századik adásunkat. Március 12-én kb. 500 ember előtt rögzítettük a századiknak kinevezett adást, az ELTE Gömb Aulában. Sajnos az ottani akusztika miatt a felvétel volt már jobb is, de azért érthető minden. Először Stöki vezet végig benneteket a robotika érdekes-vicces történelmén, aztán jön pár statisztika a KK első száz adásáról, végül Grath mond el egy hozzá mérten szívmelengető állatmesét (patreonosoknak még nézői kérdések is lesznek extrában). És hát igen, mint az élő adásainknál gyakran, ezúttal is hivatkozunk néhány képre és videóra. Azért bőven van vicces rész audióban is, de teljes élményt a kiegészítő vizuál ad, és ezért elnézést kérünk azoktól, akik például vezetés közben hallgatnak minket. Tehát az ajánlott néznivaló: Az előadás képei: [Link 1] Kempelen beszélőgépe: [Link 2] Voder: [Link 3] Sex Kittens Go To College: [Link 4] Végül a bálnariport: [Link 5] Az adás vágatlan videóváltozata: [Link 6] És elindult a webshopunk, vegyetek mörcsöt! [Link 7] Nagyon köszönjük az eddigi támogatásotokat is, és akkor irány a 200!

KK #64 – Centralia

KK #64 – Centralia

2026. 03. 26.1:27:44

Öveket becsatolni, ez egy ízig-vérig Grath-adás. Vagyis egy szép ígérettel indul, aztán kiszámíthatatlan és ocsmány módon megy tönkre benne minden, te pedig teljesen elveszíted a hited a végére a politikusokban, a szakhivatalokban meg úgy általában az emberekben. Szóval akkor már jöjjenek inkább a Last of Us díszletei vagy Mazur paladinja a Diablo IV-ből. Az a fajta adás ez, amihez kicsit keveset szóltunk hozzá, mert a témával ellentétben mi elhűlten hallgattuk a hihetetlen, de mégis igaz sztorit, amit Grath előbányászott nekünk. Hát akkor irány Centralia, már ha megtaláljátok a térképen.

KK #63 – Szégyenakták a CIA-tól

KK #63 – Szégyenakták a CIA-tól

2026. 03. 08.1:16:26

A CIA-t már párszor emlegettük a Képtelen Krónikában, és előfordult, hogy nem pozitív kontextusban, lásd a 2-es sorszámú KK Minit a Fidel Castro kiiktatására kieszelt agyament tervekről. Mazur most újabb bizonyítékokat hoz arra, hogy ez a hárombetűs hivatal a hidegháború idején mind vehemenciában, mind képességekben hasonlított a Kengyelfutó Gyalogkakukk prérifarkasához. Bombák, amik "összezavarják" az ellenséget, grandiózus terv a Holdra, amikor még ember sem járt az űrben, kamu méretjelzés egy fontos egészségügyi terméken és persze az Élő Platform, amiről bármelyik kertvárosi család megmondja, hogy teljesen alkalmatlan kémkedésre - ezekre számíthattok, a Mazurtól megszokott lebegtetéses technikával, amitől egy ponton elgurul majd Grath gyógyszere.

KK #62 – Gef, a beszélő mongúz

KK #62 – Gef, a beszélő mongúz

2026. 02. 20.1:31:47

Hogyan jön össze egyetlen adásban a hamis ektoplazma, a szellemek, a farkatlan macskák, egy (talán) hasbeszélő lány, két szellemvadász, akiket Simon Pegg és Christopher Lloyd játszik, valamint egy ragadozó emlős, aki atomot tud hasítani? Hát most ez is kiderül. Stöki tovább tágítja a "történelem" szó kereteit és visszaél mindenki türelmével, de elsősorban Grath és Mazur várakozásaival. Igen, ez most nem az a fajta adás, amikor valami okosat tanulhattok, hanem mehet a bődületes baromságok panoptikumába, ami egyébként szépen bővül nálunk évadról évadra.

KK Nano #11 – Lincoln temetési vonata, hulló fabombák és egy elfelejtett partizánrokon

KK Nano #11 – Lincoln temetési vonata, hulló fabombák és egy elfelejtett partizánrokon

2026. 01. 25.1:37:46

2026 első KK Nanójában nem találtunk közös motívumot a három kis téma között, amiket hoztunk, szóval ez a feladat csodálatos hallgatóinkra vár. Van itt fából faragott hadviselés Mazur előadásában, egy amerikai elnök halál utáni turnéja Grath szakértő tálalásában, Stöki pedig egy teljesen hétköznapi embert hozott most az adásba, aki valamiért mégis nagyon érdekes volt még az egyik legismertebb mai tévésnek is. Reméljük, nektek is az lesz.

KK Mini #12 – Splényi Lajos

KK Mini #12 – Splényi Lajos

2026. 01. 15.53:01

Drog, bukott szabadságharc, drog, muzulmán Jézus és még egy kis drog – nem a legkönnyedebb témával kezdjük a 2026-os évadunkat, de hát a történelem (ami nem shaming!) már csak ilyen. Stöki járt utána annak, hogy egy dúsgazdag család sarja hogyan csúszott le a XIX. század második felében és miként vált az egyik leghíresebb magyar kábítószerfüggővé. A tanulság mellett a "szörtypipa" szót is mindenképpen vigyétek magatokkal, majdnem olyan jó, mint a dömöckölés. A témából adódóan kiskorúaknak óvatosan mutassátok az adást, bár a 18-as karikát végül nem raktuk ki, mert hát valójában tanmese ez, és az is csak egyszer fordult elő, hogy valaki vállalhatatlanul röhögött bizonyos kétértelmű szavak miatt.

KK Nano #10 (Ájtatos Nano #02) – Néhány szó Caliguláról, a szaloncukorról és a mikulásos bankrablásról

KK Nano #10 (Ájtatos Nano #02) – Néhány szó Caliguláról, a szaloncukorról és a mikulásos bankrablásról

2025. 12. 31.2:19:40

Tavaly már az év végi ünnepek környékén kiadtunk egy karácsonyi tematikájú KK Nanót (aka. Ájtatos Nano), és ezt a szép hagyományt folytatjuk idén. Kis szépséghiba, hogy Stöki csak karácsony után végzett a vágással (emiatt lett az élő felvételünk a karácsonyi ajándékotok), pedig az ünnepi szellem leginkább őt kapta el. Amennyiben ő szállította most a legbékésebb témát, hiszen a szaloncukorról beszélt, aminek történetében csak egy fiktív gyerek hal meg, ő is csak egy nyúlüregben. Nem így Grathnél, aki egy nagyon furcsa bankrablásról mesélt, meg Szent Miklósról meg elborzasztó csodatételekről, mesterien aljasan húzva meg narratívája ívét. Mazur pedig a karácsonyok előtti karácsonyok idejéről hozott szívmelengető történeteket, egy őrült(?) római császár udvarából. Ezek után talán nehéz elhinni, de boldog ünnepeket és sikeres 2026-ot kívánunk. Minden hallgató a barátunk, fa la la la la la la la la.

KK #61 (LIVE) – Méltán kihalt sportok

KK #61 (LIVE) – Méltán kihalt sportok

2025. 12. 26.1:53:40

Ez most megint egy olyan adás lesz, ami miatt elnézést kell kérnünk azoktól, akik vezetés, sport vagy házimunka közben hallgatják. Így is bőven élvezhető persze, de teljes élményt az ad, ha hallgatás közben van lehetőség pár kép megnézegetésére (esetleg egy videó megtekintésére a végén). Jó, a legteljesebb élményt az a 175 ember élvezhette, aki november 14-én összehozta az Ingában a teltházat és megnézte az adás felvételét, ez ugyanis most egy KK Live (szám szerint a harmadik, de nehogy már egy újabb nyúlványt növesszünk, jó lesz ez sima KK #61-nek is). A hopmester ezúttal Grath volt, aki parádés fordulatokkal mesélt nekünk olyan sportokról, amik már kihaltak, és okkal haltak ki. Mi a közös a repülésben és a golfban? Mit ér az angolna, ha nem elég szappanos? Tényleg, de most őszintén, tényleg akkora gond, ha a hotdogod kolbászát trágyából rakott tűzön sütik meg? Ez csak néhány enyhébb az epizód által felvetett kérdések közül. Aki nem tudott eljönni, ne szomorkodjon, márciusban tervezün

KK Nano #09 – Bumm a fejbe

KK Nano #09 – Bumm a fejbe

2025. 12. 11.1:27:17

Reméljük, tudjátok még követni Mazur nyúlüregeihez hasonlóan szerteágazó médiaportfóliónkat, mert ezúttal is egy szelf-Nano következik. Tudjátok, ez az, amikor egy nagy helyett három kisebb téma van, és ugye általában a Nanóba mindenki hoz egy témát, de a 6-os sorszámú Nanóban Stöki elfoglalta az egész adást. És hát megint nem bírt magával: ismét akadt három meséje, amiben van valami közös, mint azt a költői címben össze is foglalta. Jöjjön hát az ember, akinek vasrúd repült át a fején, az ember, akinek kopja (kelevéz? nyílvessző?) állt a szemébe, továbbá az ember, akit úgy halántékon lőttek, hogy többet nem aludt el. A 18-as karikát nem tettük ki, de azért figyelmeztetünk mindenkit, hogy vannak undi részek az adásban, szóval az erre érzékenyek óvatosan hallgassák. És dömöckölés közben vigyázzatok magatokra, ezt a szép szót viszont ne féljetek használni.

KK #60 – Lebstück Mária

KK #60 – Lebstück Mária

2025. 11. 30.1:04:05

A leghosszabb Mini után jöjjön a legrövidebb „rendes” adás: éppen 5 másodperccel lépte át az egy órát a Lebstück Máriáról szóló vágott anyag, ha Stöki kivág két rossz szóviccet, már Mini lett volna. De miért tenne Stöki ilyet? És ki volt Lebstück Mária, aki ráadásul néha Károly volt? A válaszhoz az 1848-49-es forradalom és szabadságharcba kell elmerészkedni, no meg az azt követő szomorú évekbe, amikre jutott börtön, emigráció, segítségkérés Jelasicstól és Jókai Mór. Nem is beszélve az operettről, amit hősnőnkről írtak és persze köze nincs ahhoz, ami a valóságban történt vele.

Képtelen Krónika Demo #02

Képtelen Krónika Demo #02

2025. 11. 24.1:03:19

Akárcsak tavaly, idén is betekintést engedünk az exkluzív kontentbe, azaz publikálunk pár részletet a kizárólag patrónusoknak szánt adásokból. Volt ugye két éve Képtelen Krónika Breaking néven egy kísérletünk, amiben régi sajtószemlékkel szórakoztattuk egymást és talán benneteket is. Azóta készült ebből a formátumból még pár adás, amit csak a támogatóink hallhattak. A KK Demo második adásában ezekből vágtunk össze egy kis kedvcsinálót, egész konkrétan a KK Breaking 6-7-8-9-ből, bónusznak pedig a 2-es Breaking legendás fókás hírét is megkapjátok. Reméljük, tetszeni fog. És nyilván örülünk, ha ezzel sikerül bárkit a patreon.com/keptelenkronika oldal felé irányítanunk, de az is tök oké, ha csak élvezitek a belehallgatást. (A patrónusoknak amúgy hamarosan kimegy a tizedik Breaking is.)