
444 podcastek
444
A 444 podcastcsatornája
Epizódok (726)

Dohánygyárˇ#13 – Újratervezett költségvetés, hatalmas lyukak a Nagy Márton-hagyatékban
Hétfőn a Pénzügyminisztérium benyújtotta a parlamentnek a módosított idei költségvetést. Az eredeti költségvetést már tavaly nyár elején elfogadta az akkor még fideszes többségű országgyűlés. Abban 4200 milliárd forint körüli, GDP-arányosan 3,7 százalékos idei hiánnyal számoltak, de az Orbán-kormány akkora pénzszórást rendezett a választások előtt, hogy március végére összejött a tervezett hiány több mint 90 százaléka. Vagyis mintha megkapnánk 1-jén a fizetést, és már 8-ára közel kerülnék a hóvégéhez. Most pedig, az év kétharmadánál az új kormány csinált egy új költségvetést - vagyis, maradva az előző példánál, mintha 20-án azt mondanánk, hogy ez így nem mehet tovább, számoljunk újra mindent. A Dohánygyár mai adásának vendége Török Zoltán, a Raiffeisen bank vezető elemzője, aki segít nekünk rendet vágni az ezermilliárd forintok dzsungelében. BŐVEBBEN: 00:00:00 - A Nagy Márton emlékmű: am…
Hétfőn a Pénzügyminisztérium benyújtotta a parlamentnek a módosított idei költségvetést. Az eredeti költségvetést már tavaly nyár elején elfogadta az akkor még fideszes többségű országgyűlés. Abban 4200 milliárd forint körüli, GDP-arányosan 3,7 százalékos idei hiánnyal számoltak, de az Orbán-kormány akkora pénzszórást rendezett a választások előtt, hogy március végére összejött a tervezett hiány több mint 90 százaléka. Vagyis mintha megkapnánk 1-jén a fizetést, és már 8-ára közel kerülnék a hóvégéhez. Most pedig, az év kétharmadánál az új kormány csinált egy új költségvetést - vagyis, maradva az előző példánál, mintha 20-án azt mondanánk, hogy ez így nem mehet tovább, számoljunk újra mindent. A Dohánygyár mai adásának vendége Török Zoltán, a Raiffeisen bank vezető elemzője, aki segít nekünk rendet vágni az ezermilliárd forintok dzsungelében. BŐVEBBEN: 00:00:00 - A Nagy Márton emlékmű: amiből kiindulunk. 00:02:26 - Mennyiben változtak a főbb számok az újrahangolt költségvetésben? 00:04:39 - Nahát, itt találtak még pár százmilliárdot! Hol lehet meghúzni a nadrágszíjat. 00:06:50 - Intergalaktikus tippmix. Mi lett volna, ha…? 00:08:39 - 4 éve elég nagyot kellett korrigálni a választás után. Most mire számíthatunk? 00:12:56 - A piacok egyelőre megnyugodtak, de a 2027-es költségvetés lesz a kritikus pont. 00:18:13 - Azért ne felejtkezzünk meg a világpiaci trendekről sem! A konvergenciáról meg pláne. 00:21:53 - Kipattintotta magát a forint. Máskor meg nem. Mennyire reális a 2030-ra belengetett euró? 00:26:45 - A gazdaságnak se ártana gatyába ráznia magát. De legalább vannak biztató jelek. És persze a Marianna-árokból már csak felfelé vezet az út. 00:30:54 - November végén, december elején jönne az újabb hitelminősítések. 4 nagymártoni év után a gazdaságpolitika nem lehet nem következetes, mert abból baj lesz. 00:34:30 - Jó, jó, de mit fog ebből érzékelni az egyszeri állampolgár? Minden választás előtt az az ígéret, hogy utána mindenkinek minden jobb lesz. 00:36:41 - Radikális adópolitikai változtatásokról egyelőre nem esik szó. De reformokra szükség van. Olvasnivaló, hallgatnivaló: 5244 milliárddal több kiadás, 2352 milliárddal több bevétel, bő 7000 milliárdos lyuk a Tisza-kormány új költségvetésében Mit hagyott maga után a NER a magyar gazdaságban? Kérdés, kérés, javaslat, meglátás → dohanygyar@444.hu A Dohánygyár korábbi adásait itt lehet böngészni/hallgatni. Hang: Botos Tamás/444, címlapkép: Németh Dóra See omnystudio.com/listener for privacy information.

Tyúkól#68 - Akiknek nincs hangjuk: mit jelent a hajléktalan nők számára az a szó, hogy biztonság?
Visszatértünk, de még hogy! A mai podcastunkban egy olyan témáról beszélgetünk, amiről méltatlanul kevés szó esik ma a nyilvánosságban. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Beszélő képek című projektjén keresztül többek közt a hajléktalan élethelyzetben lévő nők biztonsághoz fűződő kapcsolatáról, az ellátórendszer nehézségeiről és hiányosságairól, illetve a stigmatizáció problematikusságáról beszélgetünk. Meghívott vendégeink: Győrffy Boglárka, a BMSZKI szociális munkatársa és Gerencsér Tamás módszertani munkatárs. BŐVEBBEN: 00:00:00 - Hónapok után először nyomtad meg a gombot. 00:00:37 - A Beszélő képek kiállításról beszélgetünk Győrfi Boglárkával és Gerencsér Tamással 00:02:20 - Az érintettek, azaz a hajléktalan nők érzései, visszajelzései a saját maguk által használt képeken és szövegekben jelennek meg. 00:06:49 - A fotónarrációs módszer alkalmazásával öss…
Visszatértünk, de még hogy! A mai podcastunkban egy olyan témáról beszélgetünk, amiről méltatlanul kevés szó esik ma a nyilvánosságban. A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Beszélő képek című projektjén keresztül többek közt a hajléktalan élethelyzetben lévő nők biztonsághoz fűződő kapcsolatáról, az ellátórendszer nehézségeiről és hiányosságairól, illetve a stigmatizáció problematikusságáról beszélgetünk. Meghívott vendégeink: Győrffy Boglárka, a BMSZKI szociális munkatársa és Gerencsér Tamás módszertani munkatárs. BŐVEBBEN: 00:00:00 - Hónapok után először nyomtad meg a gombot. 00:00:37 - A Beszélő képek kiállításról beszélgetünk Győrfi Boglárkával és Gerencsér Tamással 00:02:20 - Az érintettek, azaz a hajléktalan nők érzései, visszajelzései a saját maguk által használt képeken és szövegekben jelennek meg. 00:06:49 - A fotónarrációs módszer alkalmazásával összesen 8 nő biztonsággal kapcsolatos érzéseit kifejező munkái láthatók. 00:15:59 - Meglepő, de talán mégis sejthető eredmény, hogy a bevont ügyfelek a projektben részt vevő országok mindegyikében hasonló témákat jelenítettek meg. 00:17:58 - A kategorizálás szerepe az, hogy a program céljaként létrejövő képzésben fel tudják használni a megjelenített témákat. Ezzel is érzékenyítve a célközönséget. 00:27:50 - A képek nemcsak érzelmek, hanem egyben visszajelzések is a szociális ellátórendszerről. 00:31:32 - Sokaknak épp az intézmény jelenti a biztonságot, pedig az sem mentes a konfliktusoktól. 00:35:38 - Mit jelent a biztonság számukra, és hogyan birkóznak meg a szociális ellátórendszer munkatársai az ügyfelek történeteivel? 00:46:19 - A fényképek alapján egy tréning keretében karaktereket építenek a résztvevők, ezek segíthetnek az ügyfelek és a nehézségeik jobb megismerésében és megértésében. 00:53:58 - A kiállítás időzítése is érdekes: Budapesten eleve nagyon nehéz és kriminalizált a hajléktalan emberek helyzete, a drogproblémákat és a palackgyűjtés miatt bekövetkező szemetelést is sokan a számlájukra írják. 00:54:45 - Alapvetően a hajléktalanságban gyűrűznek be a láthatatlan, vagy elhanyagolt társadalmi problémák. 00:58:17 - A hajléktalan nők problémái általában leképezik a társadalom minden nőtagjának problémáit is. 01:00:57 - A különbség a készítő és a kiállítást megnéző nők között leginkább az, hogy hogyan tekintünk a problémákra, hogyan kezeljük azokat és milyen szemlélettel. A hajléktalanság össztársadalmi kérdés. További infók és olvasnivalók A projekt vezetője Fehér Boróka, a kiállítást szeptember 6-ig lehet megtekinteni az id. Antall József rakparton. A projektről itt lehet bővebben olvasni. Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. (Illusztráció: Kiss Bence/444) See omnystudio.com/listener for privacy information.
![Borízű hang #283: Lányok, láttatok már kokainozó majmot? [rövid verzió]](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fwww.omnycontent.com%2Fd%2Fclips%2Fd8df8f59-7dc7-4c59-be78-aea00114ae64%2F5643256c-50ca-4b83-bd76-aead00d561e1%2F9852f260-6dee-4215-b8ef-b4b60115e16b%2Fimage.jpg%3Ft%3D1788111181%26size%3DLarge&w=3840&q=75)
Borízű hang #283: Lányok, láttatok már kokainozó majmot? [rövid verzió]
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Tudatmódosult vadkemping egymillió dolláros lakóautóban. Szivárványpikinik Vancouverben. Felfújható világ az Adrián. Fentanilosok a herbálosok ellen. Ruszin-Szendi biztonsági öv nélkül. Beoltották a magyart kiskereskedelem ellen? 00:00 Tartalomjegyzék. Itt a jó vancouveri fentanil! Amikor a Mötley Crüe viszkit lőtt be a Silver Jews pedig elszívta a fentaniltapaszok maradékát. 04:11 Bede Márton bemutatja a fentanil foldot. Akkor már inkabb a fentanil. Pride-tűzoltás Vancouverben. A furryk csodálatos világa. 08:36 Olcsó sör Vancouverben. A végtelen kanadai természet. Orca és okra. Uj Péter találkozása a masgouffal. 14:…
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Tudatmódosult vadkemping egymillió dolláros lakóautóban. Szivárványpikinik Vancouverben. Felfújható világ az Adrián. Fentanilosok a herbálosok ellen. Ruszin-Szendi biztonsági öv nélkül. Beoltották a magyart kiskereskedelem ellen? 00:00 Tartalomjegyzék. Itt a jó vancouveri fentanil! Amikor a Mötley Crüe viszkit lőtt be a Silver Jews pedig elszívta a fentaniltapaszok maradékát. 04:11 Bede Márton bemutatja a fentanil foldot. Akkor már inkabb a fentanil. Pride-tűzoltás Vancouverben. A furryk csodálatos világa. 08:36 Olcsó sör Vancouverben. A végtelen kanadai természet. Orca és okra. Uj Péter találkozása a masgouffal. 14:26 Érdekességek a Csendes-óceán partjáról. A hínárerdők. A marihuána hatása a kanadai boltosok kreativitására. Mit tegyünk, ha farkassal találkozunk? 20:39 Lakóautózás Vancouver Islanden. Class C motorhome. Vegyivécé-ürítés. Az utolsó pillanatos bookingfoglalások bökkenői. 27:36 Horvát kempingtrendek. Az egymillió dolláros lakóautó. Szerbhiány Horvátországban. A lakóautók slideoutja. 33:14 A dropstitch technológia forradalma. Horrorárak a foilboard-piacon. 38:40 Vitorlázás az Adrián. Vitorlázás a Karib-tengeren. A majom, ami állítólag kokózott. 44:22 RIB aka Zodiac. A jó kínai fröccsöntött gumimatrac. 47:21 Ruszin-Szendi Romulusz és a biztonsági öv. Vajon volt már fegyver ebben a stúdióban? 49:43 Nem lett nullszaldós a Sziget. Fesztivál- és egyéb gazdasági nehézségek. Ismét előbújtak a szigetszakértők. 54:50 Auchan a pokolban, pokol az Auchanban. A Zabka, a Tom Market és a Plodine. 59:09 Uj Péter a budaörsi Auchan zöldségespultjánál. NEM VOLT PARADICSOM!!!! See omnystudio.com/listener for privacy information.

A zavaros Tisza és a fuldokló Fidesz
Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában. A műsorban említett cikkek: Rényi Pál Dániel: Bukásra áll a közmédia felügyeletének átalakítása: [Link 1] Herczeg Márk: Az orbánizmus decentralizációja: [Link 2] Hardcore politikai kvíz: felismered-e a tiszás képviselőket? [Link 3] See omnystudio.com/listener for privacy information.
Miközben Orbán Viktor nyaral, és zajlik az orbánizmus decentralizációja, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökének megválasztását és a közmédia felügyeletének átalakítását övező káoszról is beszélgettünk a 444 stúdiójában. A műsorban említett cikkek: Rényi Pál Dániel: Bukásra áll a közmédia felügyeletének átalakítása: [Link 1] Herczeg Márk: Az orbánizmus decentralizációja: [Link 2] Hardcore politikai kvíz: felismered-e a tiszás képviselőket? [Link 3] See omnystudio.com/listener for privacy information.

Ha nem háborúznánk, mégis mit csinálnánk?
Augusztus végére látványosan megnövekedett az ukrajnai háború civil áldozatainak a száma, a légvédelmi rakétákból szinte teljesen kifogyott ukránok egyre nehezebben védik a polgári lakosságot. Miközben a háború egyre inkább kiterjed, mind az orosz, mind az ukrán elnök belpolitikai problémákkal küzd. Nyár végi külpolitikai adásunkban Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk az elmúlt hónap legfontosabb történéseiről, tágabb kontextusban is. A tartalomból: 00:31: Mit lehet tudni a lezuhant Gripenről? Katapultálás Martin-Bakerrel. Ki állja a cechet? 4:49: Minden korábbinál több civil áldozata volt az ukrajnai háborúnak. Miért? 6:30: Légihadjárattal nem lehet megtörni egy országot. 8:50: Az oroszok 600 ukrán célt találtak el júniusban. Az ukránok 1200-at. Ez sok? Az ukránok már nem csak eltalálják a célokat, hanem elpusztítva is tudják tartani őke…
Augusztus végére látványosan megnövekedett az ukrajnai háború civil áldozatainak a száma, a légvédelmi rakétákból szinte teljesen kifogyott ukránok egyre nehezebben védik a polgári lakosságot. Miközben a háború egyre inkább kiterjed, mind az orosz, mind az ukrán elnök belpolitikai problémákkal küzd. Nyár végi külpolitikai adásunkban Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk az elmúlt hónap legfontosabb történéseiről, tágabb kontextusban is. A tartalomból: 00:31: Mit lehet tudni a lezuhant Gripenről? Katapultálás Martin-Bakerrel. Ki állja a cechet? 4:49: Minden korábbinál több civil áldozata volt az ukrajnai háborúnak. Miért? 6:30: Légihadjárattal nem lehet megtörni egy országot. 8:50: Az oroszok 600 ukrán célt találtak el júniusban. Az ukránok 1200-at. Ez sok? Az ukránok már nem csak eltalálják a célokat, hanem elpusztítva is tudják tartani őket, így még a mindenható Putyin se tudja megoldani az üzemanyagproblémákat. 11:00: Az orosz civil áldozatok száma is növekszik. De vajon erről tájékoztatják az orosz lakosokat? 14:55: Zelenszkij vért izzad a Patriotokért, de mennyi esélye van erre? 16:50: Az ukrán elnök szerint az amerikai készletek 10 százaléka elegendő lenne az összes orosz ballisztikusrakéta-támadás megállításához, 5 %-a elég arra, hogy Ukrajna átvészelje a telet. Mennyi az annyi? 17:50: A britek megadják a Storm Shadow „receptjét” az ukránoknak. De ez kinek segít, és mikor, és miért? 19:20: Tovább forrong az ukrán belpolitika: a kirúgott sztárminiszter nem a hangos kicsekkolás mellett döntött. Közelebb kerültünk az ukrán választásokhoz? 23:37: Nagyon mozgolódnak a hadsereghez kötődő szereplők a választások témájában, de a gigantikus ukrán hadsereg mennyire tekinthető egységesnek politikailag? 25:08: Az ukrán szerint a decemberi G20-csúcs és a 2028-as amerikai elnökválasztási kampány jövő nyári kezdete között van lehetőség arra, hogy véget érjen a háború. Hogy jött ki neki ez az idősáv? 31:17: Az oroszok is menetrendszerűen elmondták, hogy készen állnak meghallgatni a háború lezárása irányuló javaslatokat, de van még ennek bármi súlya? 32:40: Oroszország egy hónapon belül választ, mennyire kell körmöt rágni? Senki ne aggódjon, példaértékű demokráciák küldöttei óvják az orosz választások tisztaságát. 36:20: Az orosz „ellenzéki pártok”. 38:00: Az egyetlen valóban háborúellenes párt betiltása. (Na de milyen háború? Nincs is háború!) A szerzői jogokkal vlaó visszaélés súlyos következményei. 42:20: Orosz és ukrán háborús veszteségek hivatalos forrásból. Orosz és ukrán háborús veszteségek megbízhatóbb forrásból. Mire kell, és hány ember kell az orosz hadseregnek? 45:34: Hivatalosan nem lesz mozgósítás, de azért már most sokan távoznak Oroszországból. Változatos zsarolási módszerek. 49:06: A hazatérő veteránok problémái. 52:56: Alkoholistaként nem jó háborúzni. 55:30: Ki (lehet) az orosz ellenzék új vezetője? A körhinta-letartóztatások pszichológiája. 1:02:56: A NATO keleti országai inkább átvállalnának az amerikai katonák állomásoztatásának költségeiből, csak ne vonják ki őket. Mire föl ez a nagy elkeseredettség? See omnystudio.com/listener for privacy information.

Az a jó konyha, ahol hatékonynak érzed magad | Umami #6
Miért érezzük otthonosnak az egyik konyhát, miközben egy másikban feszengünk? Gasztropodcastunk legújabb adásában a konyhára környezetpszichológiai szemszögből nézünk rá. Arról beszélgetünk, hogyan befolyásolja a tér a viselkedésünket, társas kapcsolatainkat, privát szféránkat és mitől lehet a konyhánk egy “jó” tér. Vendégünk Dr. Dúll Andrea, környezetpszichológus, egyetemi tanár, az ELTE Ember Környezet Tranzakció Intézet vezetője. 0:00 Szokásos ajánlónk: rántott máj és paradicsomok legjobb nyári helye 3:30 Konyha, mint tér helye a lakásban. Polgárságnál eldugott helyiség, vidéken egy tér. 30-as években felbukkanó frankfurti konyha. 12:30 Optimalizált ergonomikus konyhák. 18:20 A konyha így a korábban elkülönített munkatérből a lakás központi, közösségi terévé válik. 25:20 Aki táplál, az a közösséged. 30:10 Az a jó konyha, ahol hatékonynak érzed magad. 34:30 Hogyan befolyásolja a tér a …
Miért érezzük otthonosnak az egyik konyhát, miközben egy másikban feszengünk? Gasztropodcastunk legújabb adásában a konyhára környezetpszichológiai szemszögből nézünk rá. Arról beszélgetünk, hogyan befolyásolja a tér a viselkedésünket, társas kapcsolatainkat, privát szféránkat és mitől lehet a konyhánk egy “jó” tér. Vendégünk Dr. Dúll Andrea, környezetpszichológus, egyetemi tanár, az ELTE Ember Környezet Tranzakció Intézet vezetője. 0:00 Szokásos ajánlónk: rántott máj és paradicsomok legjobb nyári helye 3:30 Konyha, mint tér helye a lakásban. Polgárságnál eldugott helyiség, vidéken egy tér. 30-as években felbukkanó frankfurti konyha. 12:30 Optimalizált ergonomikus konyhák. 18:20 A konyha így a korábban elkülönített munkatérből a lakás központi, közösségi terévé válik. 25:20 Aki táplál, az a közösséged. 30:10 Az a jó konyha, ahol hatékonynak érzed magad. 34:30 Hogyan befolyásolja a tér a főzési kedvünket? 44:30 A járvány után elterjedtebbé vált az otthoni munkavégzés, néha pont a konyhában ülve is. 49:20 Praktikus tippek-trükkök a hatékony konyhához. Kihúzható fűszerpolc, eldugott szendvicssütő, kádnyi mosogató. Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy téma ötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek az umami@444.hu címre! Kövesd az Umamit Spotifyon és Apple Podcastson! Az első évadnak ezzel a résszel vége, szeptember végén érkezünk az új évaddal. See omnystudio.com/listener for privacy information.
![Amerikának elgurult a gyógyszere, Kína eljött az európai iparért [Orbán Krisztián a világgazdaság átrendeződéséről]](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fwww.omnycontent.com%2Fd%2Fclips%2Fd8df8f59-7dc7-4c59-be78-aea00114ae64%2F5643256c-50ca-4b83-bd76-aead00d561e1%2F36d7f8a3-cd2c-4cd4-8ba0-b4a500d0b0a6%2Fimage.jpg%3Ft%3D1786651292%26size%3DLarge&w=3840&q=75)
Amerikának elgurult a gyógyszere, Kína eljött az európai iparért [Orbán Krisztián a világgazdaság átrendeződéséről]
00:00 A Saját Tőke podcast, sok Kínával. 03:00 Az európai ipar föladta? Az autóipar menthetetlennek tűnik. A magyar gazdaságpolitika nagyon későn ébredt, és kapkodni kezdett. Kína három területen a legsikeresebb: napelemek, elektromos autók, akkumulátorok. Jönnek föl precíziós gépekben, és csúcstechnológiában, de abban még a Nyugat vezet. 09:00 Töménytelen állami finanszírozással tarolták le a világpiacot a napelemiparban. A kínaiak masszívan csaltak, Európa nem lépett. 13:00 A kínai gyártók négyszer-ötször több támogatást kapnak azokban a szektorokban, amelyekben éles a verseny Európával. 15:30 2017-ben Hszi Csinping stratégiát vált: nem betonba és ingatlanba önti a megtakarításokat, hanem pörgeti az exportot. A cél: uralni a világ gyártási platformját, semmilyen szofisztikált terméket ne lehessen Kína nélkül gyártani. Mára majdnem sikerült megvalósítani. 19:20 Kritikus pontokat megszer…
00:00 A Saját Tőke podcast, sok Kínával. 03:00 Az európai ipar föladta? Az autóipar menthetetlennek tűnik. A magyar gazdaságpolitika nagyon későn ébredt, és kapkodni kezdett. Kína három területen a legsikeresebb: napelemek, elektromos autók, akkumulátorok. Jönnek föl precíziós gépekben, és csúcstechnológiában, de abban még a Nyugat vezet. 09:00 Töménytelen állami finanszírozással tarolták le a világpiacot a napelemiparban. A kínaiak masszívan csaltak, Európa nem lépett. 13:00 A kínai gyártók négyszer-ötször több támogatást kapnak azokban a szektorokban, amelyekben éles a verseny Európával. 15:30 2017-ben Hszi Csinping stratégiát vált: nem betonba és ingatlanba önti a megtakarításokat, hanem pörgeti az exportot. A cél: uralni a világ gyártási platformját, semmilyen szofisztikált terméket ne lehessen Kína nélkül gyártani. Mára majdnem sikerült megvalósítani. 19:20 Kritikus pontokat megszerezni a világ ellátási láncaiban. Technokratikus tudásban messze elléptek a Nyugattól. 22:00 Jóindulatú szereplőnek tekinthető még Kína? A gazdasági ellentétek átcsaphatnak fegyveres konfliktusba? Európa alapvető érdekeivel ütközik Kína terve, amit nagyon sikeresen valósít meg. 26:00 Még mindig tömegesen vándorolnak ki Nyugatra kínaiak, de Kínába nem vándorolnak nyugatiak. Kínában is elkezdtek gondolkozni azon, hogy ezzel az agresszív nyomulással egyre több ellenséget szereznek maguknak. Made in China helyett Made with China? 34:00 Nincs európai aktor. 38:00 Mindenki a németekben bízott, hogy majd elindulnak. De el sem tudtak indulni. Merz elköltötte az infrastrukturális alapot szociális kiadásokra. Teljes irányvesztés. 42:00 A kínai gyerekvállalás összeomlott. Egy harmaddal zuhant. Szorongás, dezintegráció, megfoghatatlan rettegés. Elnyomással sokmindent le lehet menedzselni, de az emberek rettenetesen boldogtalanok. Agyonpresszionálják a fiatalokat. Az egyén nem számít semmit. 47:00 Európa tesze-tosza és lassú, de sokkal jobb itt élni. Nem az fenyeget, hogy hirtelen elszegényedünk. 50:00 Ukrajnában már nem tudnának háborúzni az oroszok Kína nélkül. Trump főnyeremény a kínaiaknak, ma már mindenhol megbízhatóbb partnernek tartják őket, mint Trump Amerikájét. Kína valóban kiszámíthatóbb. Kiszámíthatóan rossz nekünk. 54:00 Képtelenek olyan üzletet kötni, ami másnak is jó. Csak Trump kreténségéhez képest elfogadható a kínai ajánlat bárki számára. See omnystudio.com/listener for privacy information.

![Borízű hang #282: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni? [rövid verzió]](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fwww.omnycontent.com%2Fd%2Fclips%2Fd8df8f59-7dc7-4c59-be78-aea00114ae64%2F5643256c-50ca-4b83-bd76-aead00d561e1%2F52305755-e599-4067-af36-b4a1008ecf11%2Fimage.jpg%3Ft%3D1786265269%26size%3DLarge&w=3840&q=75)
Borízű hang #282: Fentanil, zombiapokalipszis, lakhatási válság – miért ne akarnál idejönni? [rövid verzió]
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással. 00:00 Ismerős egy ismeretlen kontinensről – a Bede Márton Geoguessing végeredménye. Két tucat tip. A győztes: Uj Péter. Guca, Szerbia. (A műsor felvételekor még nem tudtuk, hogy Orbán Viktor oda tart.) 09:00 Vancouveri anziksz. A kínaiak annyian vannak, mint az oroszok. 11:30 Az integrálódott lengyel pultosnő. 14:30 Szikh többség. Szikh brigád. Szikh katonák. Szikh hadügyminiszter. Szikh tőr…
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Bede Márton zombiapokalipszisba látogat. Indián felhőkarcolók, szikh hadügyminiszter. Fásy Zsülike filmje. I. Kínai Néni Kamuközmondás Kihívás! Hegxyi zsidók. Schicklgruber nagy hadvezéri ötletei. Szórásos temetés kuttyogatással. 00:00 Ismerős egy ismeretlen kontinensről – a Bede Márton Geoguessing végeredménye. Két tucat tip. A győztes: Uj Péter. Guca, Szerbia. (A műsor felvételekor még nem tudtuk, hogy Orbán Viktor oda tart.) 09:00 Vancouveri anziksz. A kínaiak annyian vannak, mint az oroszok. 11:30 Az integrálódott lengyel pultosnő. 14:30 Szikh többség. Szikh brigád. Szikh katonák. Szikh hadügyminiszter. Szikh tőr. 18:00 Mennyibe került a repjegy? Top turistalátványosság: fentanilkrízis és lakhatási válság. Ők találták föl a housing crisist! 23:00 Amerikai határőrök borízűt hallgatnak. 24:30 HIV-robbanás. 25:30 Zombiapokalipszis 28:30 Itt a legdrágább a lakás. 31:30 Az indiánok felhőkarcolókat építenek. 33:30 Ott bezzeg esik, mi meg itt szaharázunk ! 35:30 Fásy Zsülike filmje: Szív, kéz lélek, 82 milliónkból. Kézműves vágással. 36:00 A román helyesírás nehézségei. 37:00 Szerelmeslevél a kuttyogatóhoz. Beadta a zent. 38:00 Tiszta a Duna, látszanak a halak. Előkerülnek az urnák a mederben. Hogy kerülnek oda? Ez nekik szórás? 41:00 Szórásos temetés kuttyogatással. 42:00 Na most tényleg: miért ment Bede Vancouverbe? Gazdagokat nézni. 43:00 A Vancouver melletti Nootka-szorosért vagy a szoros szigeteiért szkanderozott Tom Hardy a Kelet-Indiai Társasággal a Tabu című misztikus sorozatban. 46:30 Winkler mapo tofuja, a Kínai Néni és a kamu kínai közmondások. Déri János és Karinthy Frigyes kamu közmondásai. I. Kínai Néni Nemzetközi Kamuközmondás Challenge! 50:00 Külügyminiszterkvíz: Justin Tkatchenko a szőnyeg szélén. Vlagyimír Tkacsenko, a szovjet óriásrobot. 53:00 Hegyi zsidók. Moutain Jew 55:00 Húzzanak kifelé a politikusok a paksi atomerőmű vezérlőjéből! Schicklgruber tizedes nagy ötletei a háborúban. 57:00 Havi Hitler < Heti Hitler. 59:00 Nagy kutya, azaz Canis Major, azaz KÁNIKULA. Hazamotor, léghűtéssel. Két hét Schicklgruber-szünet. See omnystudio.com/listener for privacy information.

A kombucha horrorfilmes kinézetű zselés lepénykéje | Umami #5
Bélflórafixált korunk italsztárja a kombucha és a vízikefir, de otthoni elkészítésükkel még mindig bátortalanul ismerkedünk. Bár sokszor egy kategóriába sorolják őket, jelentősen különböznek: más mikrobiológiai összetétel, más alapanyagok, más ízvilág. Elkészítésük és felhasználásuk is különböző. Ez az adásunk az erjesztésről (fermentálásról), erjeszett alkoholmentes italokról szól, hogyan készülnek, miért váltak népszerűvé. Erjesztési alapelvek, ízesítési lehetőségek, mikrobiom, egészség. Vendégünk Farkas Fruzsina alias The Green sommelier, a fermentált és alkoholmentes italok szakértője, akinek idén jelenik meg A buborékok forradalma címmel saját könyve is. 00:00 Ábrahámhegyi kihelyezett tagozat. 04:00 Mi az a kombucha, és mi az a vízikefir? 08:40 Japán kristálygomba, ami se nem japán, se nem gomba. 10:50 A kombucha horrorfilmes kinézetű zselés lepénykéje. 13:10 Koffucha a kávéból kész…
Bélflórafixált korunk italsztárja a kombucha és a vízikefir, de otthoni elkészítésükkel még mindig bátortalanul ismerkedünk. Bár sokszor egy kategóriába sorolják őket, jelentősen különböznek: más mikrobiológiai összetétel, más alapanyagok, más ízvilág. Elkészítésük és felhasználásuk is különböző. Ez az adásunk az erjesztésről (fermentálásról), erjeszett alkoholmentes italokról szól, hogyan készülnek, miért váltak népszerűvé. Erjesztési alapelvek, ízesítési lehetőségek, mikrobiom, egészség. Vendégünk Farkas Fruzsina alias The Green sommelier, a fermentált és alkoholmentes italok szakértője, akinek idén jelenik meg A buborékok forradalma címmel saját könyve is. 00:00 Ábrahámhegyi kihelyezett tagozat. 04:00 Mi az a kombucha, és mi az a vízikefir? 08:40 Japán kristálygomba, ami se nem japán, se nem gomba. 10:50 A kombucha horrorfilmes kinézetű zselés lepénykéje. 13:10 Koffucha a kávéból készült kombucha, “jun” kombucha. 15:20 Saját lakásunk mikrovilága fogja meghatározni az italunk ízét. 18:00 Belső klímaválság és végre előkerül a mikrobiom is. 25:50 Nemzetközi kapcsolatok szakról a SALT-ba. 31:20 Anyukák, IT-s srácok és felsővezetők járnak fermentálni. 35:20 Hogy kezdj neki, ha még sosem csináltál ilyet? 42:10 Kézműves kombucha, pre-, pro- és zombiotikumok. 46:30 Melyik budapesti helyen ihatsz jó kombuchát? Az Umami a 444.hu kéthetente jelentkező gasztronómiai podcastja. Az első adásban két Z generációs szakács, Pohner Ádám és Hetey Márton, a második adásban Makai Edina, harmadikban Dénes Dóra, negyedikben Réthy Kati volt a vendégünk. Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy téma ötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek az umami@444.hu címre! Kövesd az Umamit Spotifyon és Apple Podcastson! See omnystudio.com/listener for privacy information.

Feledy Botond és Rácz András: Most van egy történelmi pillanat, amikor tudjuk hasznosítani itt a tudásunkat
Folytatódik a magyar külpolitika átalakulása, megújul a Magyar Külügyi Intézet vezetése is. Orbán Anita a hét elején jelentette be, hogy Feledy Botondot kérte fel az intézmény élére, majd az is hivatalossá vált, hogy a tudományos ügyekért felelős igazgatóhelyettes pedig Rácz András Oroszország-szakértő lesz. A beszélgetés podcast formátumban is meghallgatható. A tartalomból: 00:50: Feledy Botond Brüsszelből költözik vissza Budapestre. Miért vállalta be a családos országváltást a Magyar Küügyi Intézet kedvéért? 3:12: Egy felkérés kulisszatitkai. 4:40: Rácz András egy hosszabb egyetemi-kutatói kitérő után tér vissza az MKI-be. 7:35: Mi lesz az ukrajnai utakkal, és a híres-neves Facebook-oldallal? 8:37: Teljes lesz a szakítás az Orbán Balázs-féle amerikai vezetésű, MAGA-táboros korábbi működéssel. Készül az új külpolitikai stratégia. 10:38: Külpolitikatudomány nem angolul, nem oroszul, nem …
Folytatódik a magyar külpolitika átalakulása, megújul a Magyar Külügyi Intézet vezetése is. Orbán Anita a hét elején jelentette be, hogy Feledy Botondot kérte fel az intézmény élére, majd az is hivatalossá vált, hogy a tudományos ügyekért felelős igazgatóhelyettes pedig Rácz András Oroszország-szakértő lesz. A beszélgetés podcast formátumban is meghallgatható. A tartalomból: 00:50: Feledy Botond Brüsszelből költözik vissza Budapestre. Miért vállalta be a családos országváltást a Magyar Küügyi Intézet kedvéért? 3:12: Egy felkérés kulisszatitkai. 4:40: Rácz András egy hosszabb egyetemi-kutatói kitérő után tér vissza az MKI-be. 7:35: Mi lesz az ukrajnai utakkal, és a híres-neves Facebook-oldallal? 8:37: Teljes lesz a szakítás az Orbán Balázs-féle amerikai vezetésű, MAGA-táboros korábbi működéssel. Készül az új külpolitikai stratégia. 10:38: Külpolitikatudomány nem angolul, nem oroszul, nem ukránul, hanem magyarul. 14:40: Kiemelkedő szaktudás: Balkán, poszt-szovjet térség. Egy diplomata azt tudja, hogy az adott ország parlamentjében másnap mi lesz a napirenden. Egy külpolitikai kutató tudja azt, hogy a parlament házelnöke 25 évvel ezelőtt hol kezdte a karrierjét. Ennek a két tudásnak ki kell egészítenie egymást. 16:20: Na és vajon milyen területen épült le a szakértelem? Pontosan ott, amire mindannyian tippelnénk: uniós ügyekben. Magyarország az Európai Unió tagja, és itt kell érdeket érvényesíteni, ez nem ideológiai kérdés, hanem adottság. 17:38: Ha van tudományos ügyekért felelős igazgatóhelyettes, akkor van másért felelős is? 21:22: Miről kell szólnia a magyar külpolitikának? Feledy és Rácz, az ikerharcos páros (!). Magyarországon senki nem tudja, mi történik Brüsszelben, pedig Brüsszel mi vagyunk. Ha egy ország külkereskedelmének több mint 80 százaléka az Európai Unióban zajlik, akkor érteni kell horizontális szinten is, országok szintjén is, hogy milyen folyamatok vannak a háttérben. 24:20: A magyar külpolitika fő szakterülete Bizánc eleste óta a Balkán térsége. 26:24: Tiszától a Dunáig, és az Északkeleti-Kárpátokig és a regionális kis együttműködésekig. Már nem csak az a téma, hogy bővül-e az Unió, vagy nem, hanem hogy hogyan kerül a víz a folyóba, és az hogyan folyik végig. 27:40: Míg mi arról beszéltünk, hogy Brüsszel rossz, migráció rossz, gender rossz Brüsszelben már a digitális szuverenitás és a Kína elleni védekezésnél tartanak. Fals optikán keresztül értesültünk a brüsszeli történésekről. 30:44: Mi kell ahhoz, hogy ez megváltozzon? Idő és értelmes közbeszéd. Még mindig imádjuk az EU-t, tehát a hajlandóság megvan a lakosságban arra, hogy értelmesen beszéljünk az Európai Unióról. A leegyszerűsítő kommunikáció általános ismerethiányt eredményezett. 33:27: Mit jelentenek a „pragmatikus kapcsolatok Oroszországgal” egy Oroszország-szakértő számára? Az infrastrukturális függések meghatározzák a mozgásteret, de azért nem kell úgy beszélni az orosz külügyminiszterrel, ahogy Szijjártó Péter tette. 37:30: És te hány éves voltál, amikor megszületett az utolsó magyar külpolitikai stratégia? 38:44: Ukrajna, a démon. Nagyon hosszú a múlt öröklött árnyéka is és nagyon hosszú a megöröklött bizalmatlanság is mindkét oldalról. A teljes térségünk bizalomhiányos, ilyen környezetben nem várhatók nagy áttörések. Az ukrajnai politikai akarat megváltoztatásához az uniós nyomás is kellett. See omnystudio.com/listener for privacy information.
![Borízű hang #281: 444-es rendszerváltás, filippínók szmokingban, Schicklgruberék, Antonescu-washing – csapatjuk, mint külügyes a VIP-váróban [rövid verzió]](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fwww.omnycontent.com%2Fd%2Fclips%2Fd8df8f59-7dc7-4c59-be78-aea00114ae64%2F5643256c-50ca-4b83-bd76-aead00d561e1%2F187a1dc1-3dc8-4353-9171-b49a00ccf503%2Fimage.jpg%3Ft%3D1785673734%26size%3DLarge&w=3840&q=75)
Borízű hang #281: 444-es rendszerváltás, filippínók szmokingban, Schicklgruberék, Antonescu-washing – csapatjuk, mint külügyes a VIP-váróban [rövid verzió]
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. 444-es rendszerváltás fényfestéssel, Ace of Spadesszel, Bede-tánccal. Mi zajlik a szegedi Mick Mars téren? Az egészben kirántott medve autentikus receptje. A román utak leelőzik Ausztriát. Az egyszemélyes Bonnie és Clyde. 00:00 Bede Nagykónyiban, de szippantás nincs. 01:00 Az utolsó főszerkesztői Borízű. A 444-es rendszerváltó ünnepség részletei, szólót táncol: Bede Márton, utána fényfestés reggelig. 03:00 OJD megfelelő keretezése: az egyszemélyes Bonnie és Clyde. Nem minden erdélyi tolvaj. Antifejérmegyeizmus a közéletben. 07:00 Kezünkben tartjuk a színházi életet. És közben berzenkedünk. Lassú az Orbán-eltakarítás!…
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. 444-es rendszerváltás fényfestéssel, Ace of Spadesszel, Bede-tánccal. Mi zajlik a szegedi Mick Mars téren? Az egészben kirántott medve autentikus receptje. A román utak leelőzik Ausztriát. Az egyszemélyes Bonnie és Clyde. 00:00 Bede Nagykónyiban, de szippantás nincs. 01:00 Az utolsó főszerkesztői Borízű. A 444-es rendszerváltó ünnepség részletei, szólót táncol: Bede Márton, utána fényfestés reggelig. 03:00 OJD megfelelő keretezése: az egyszemélyes Bonnie és Clyde. Nem minden erdélyi tolvaj. Antifejérmegyeizmus a közéletben. 07:00 Kezünkben tartjuk a színházi életet. És közben berzenkedünk. Lassú az Orbán-eltakarítás! 10:00 A hét nyelvújítüja: Hadházy Ákos. Neres kislovag. 13:00 Mit tegyünk, hogy jövőre ne Mészáros Lőrinc legyen Magyarország leggazdagabb embere? 15.00 Egy McLaren Budán. 17.00 Szijjártóék a VIP-váróban, 700 ezer forint fejenkénti fogyasztással. HOGY JÖN KI??? 19:50 Winkler már megint Romániában. A kelet-európai népek, mint Venedikt Jerofejev-hősök. 25:00 Az antiszeminárium túllő a célon. Antonescu-washing. A román utaknak sikerült megelőzniük Ausztriát! Ferrarival gond nélkül járható. 32:00 Heti Hitler. John Lukacs: A párvidal. Alois Schicklgruber emlékezete. A kis Schicklgruber, mint személyesbrandépítő zseni. Winkler Róbert, a mi Ziggy Stardustunk. 35:30 Szuperhősök az uszodában. A csodálatos köhögőember. 39:50 Flash, a villámember. 44:00 Román nemzeti ételt találtunk ki: egészben kirántott medve. Winkler kiköszörüli a ciorbeát. 45:30 Sebő Ödön, Sebő Ferenc apja a Gyimesi-szorosban. A 10-es számú mikolci gyalogezred zászlója. 50:00 Hé Józsikám, AI-fordításban. Winkler Róbert Hofi Gézát énekel. Hofi Louis Armstrong-paródiája. 54:00 A hallgató, aki Fekete Pákónak súgott a jogi karon. 56:00 Hol lesz jövő héten Bede? Tippjáték. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Amit Orbán most csinál, azért szétszedte volna a régi ellenzéket
A múltkor arról beszélgettünk, hogy mélyrepülésben van a Fidesz. Azóta frakcióvezetőt cserélt a párt, lement a tusványosi fesztivál, és Magyar Péter elkövette az eddigi legnagyobb hibáját. De vajon megállt-e a Fidesz szétesése? Erről beszélgettünk a 444 stúdiójában. See omnystudio.com/listener for privacy information.
A múltkor arról beszélgettünk, hogy mélyrepülésben van a Fidesz. Azóta frakcióvezetőt cserélt a párt, lement a tusványosi fesztivál, és Magyar Péter elkövette az eddigi legnagyobb hibáját. De vajon megállt-e a Fidesz szétesése? Erről beszélgettünk a 444 stúdiójában. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Míg az oroszok sorban állnak benzinért, Putyin kampányüzemmódba kapcsolt
Július végén már gyakorlatilag minden napra jut néhány kép égig érő oroszországi füstoszlopokról, amelyeket ukrán támadások okoztak. Az egyre népszerűtlenebbé váló, választásokra készülődő Vlagyimir Putyinnak az ukrán csapások mellett a korábbiaknál is súlyosabb üzemanyagválságot és az újbóli részleges mozgósításról szóló pletykákat is kezelnie kéne. De sikerült? Közben Ukrajnában Magyarországon elképzelhetetlen dolgok történnek: nem egy miniszter leváltásáért, hanem az ellen indultak országos tüntetések, miközben Zelenszkij átrendezi az ország katonai vezetését. Szokásos körben Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk a nyár közepi külpolitikai aktualitásokról. A tartalomból: 00:50: Égig érő füstoszlopok Oroszországban. Ki rendel a Wildberriestől és mit? 4:26: Kettős felhasználású termékek a Wildberriesről. Drónakkumulátorok. Az orosz skincar…
Július végén már gyakorlatilag minden napra jut néhány kép égig érő oroszországi füstoszlopokról, amelyeket ukrán támadások okoztak. Az egyre népszerűtlenebbé váló, választásokra készülődő Vlagyimir Putyinnak az ukrán csapások mellett a korábbiaknál is súlyosabb üzemanyagválságot és az újbóli részleges mozgósításról szóló pletykákat is kezelnie kéne. De sikerült? Közben Ukrajnában Magyarországon elképzelhetetlen dolgok történnek: nem egy miniszter leváltásáért, hanem az ellen indultak országos tüntetések, miközben Zelenszkij átrendezi az ország katonai vezetését. Szokásos körben Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszélgetünk a nyár közepi külpolitikai aktualitásokról. A tartalomból: 00:50: Égig érő füstoszlopok Oroszországban. Ki rendel a Wildberriestől és mit? 4:26: Kettős felhasználású termékek a Wildberriesről. Drónakkumulátorok. Az orosz skincare influenszerek nem kapják meg az arckrémeket és ez nem tetszik nekik. 6:58: Üzemanyagkorlátozások. Mi a benzinkúti sorbanállás rekordja? Ki fogja megkapni az utolsó csepp benzint? 10:50: Mire használja a hadsereg a benzint? Nem a tankokba kell. 13:00: Jön az újbóli részleges mozgósítás Oroszországban? Az önkéntesség nem olyan vonzó már. Az orosz feláldozhatók tömegei. 17:12: Az előző próbálkozás politikai PR katasztrófa volt. A hadseregbe való belezsarolás és beletrükközés művészete. 21:25: Biztos, ami biztos, a mozgósítás előfeltételeit gondosan megteremtik. 23:42: Mozgósítás vs. béketárgyalás. 26:08: Putyin szerint Ukrajna előbb vagy utóbb el fogja veszíteni a nyugati területeket, a lengyelek, a magyarok és a románok pedig vissza fogják kapni azt, ami történelmileg hozzájuk tartozott. Mi van? 27:10: Putyin kampányüzemmódban. Az orosz közvéleménykutatók nehézségei. 33:08: Kormány- és főparancsnokváltás Ukrajnában. Szirszkij vs. Fedorov. 35:00: Szriszkij érdemei és korlátai. Mit hozhat az új vezérkari főnök? 44:22: Új kormány Ukrajnában. A népszerűségi mutatók átka. 48:50: Mitől boldog egy orosz katonai blogger? 50:44: Patriot licenszet kaphat Ukrajna. Hogyan tovább? 53:36: Trump a győztesek mellé áll? Zelenszkij dicsérete, oroszügyi-különmegbízott, és elnöki vő Moszkva helyett Kijevben. 56:36: Orosz drónok Romániában. 58:46: Drónok és újdonságok a fronton. Hadtudományi percek Takács Márkkal. See omnystudio.com/listener for privacy information.
![Borízű hang #280: Élethalálharc a Központi Azonosítási Ügynökkel [rövid verzió]](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fwww.omnycontent.com%2Fd%2Fclips%2Fd8df8f59-7dc7-4c59-be78-aea00114ae64%2F5643256c-50ca-4b83-bd76-aead00d561e1%2F8605fb1c-5555-4af8-8110-b49300c3737b%2Fimage.jpg%3Ft%3D1785067015%26size%3DLarge&w=3840&q=75)
Borízű hang #280: Élethalálharc a Központi Azonosítási Ügynökkel [rövid verzió]
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Bede Márton vállalja. Nyíltlevélreneszánsz. Orbán János Dénes vs. Kylian Mbappé. Cucurella a 12. kerületben.A Sex Pistols-karaoke (konyókrityó). Rendőrállam-revival. Stravinszkíj: Manók tánca. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Bede Márton vállalja. Nyíltlevélreneszánsz. Orbán János Dénes vs. Kylian Mbappé. Cucurella a 12. kerületben.A Sex Pistols-karaoke (konyókrityó). Rendőrállam-revival. Stravinszkíj: Manók tánca. See omnystudio.com/listener for privacy information.

A babot meg a zöldborsót már elvitte a klímaváltozás | Umami #4
Régen borsónagyhatalom voltunk, már alig maradt termelés. Harc az ízetlen, ipari egyenzöldségek ellen, a régi tájfajtákért. A vendég: Réthy Kati, biológus, agroökológus, őstermelő. 00:00 Intro és a berlini kocsma trend 05:20 Miért csak egyfajta uborkát, egyfajta paprikát, jó esetben kétfajta paradicsomot lehet kapni a boltokban? 13:20 Szomorú ízű paradicsomok, bezzeg az osztrák boltok 21:20 Ceglédi sárga, máriapócsi koktél és a többi tájfajta növényünk 24:30 Régen borsó nagyhatalom voltunk, ma már a klímaváltozás elvitte a hazai termelést. Homoki bab és magyar csicseriborsó. 31:10 Mézédes cukorborsó, kifejtőborsó, héjas laposborsó, lóbab 41:00 Monokultúrás termelés a bőrünkre megy 47:10 Génmódosítás lobbi, EU-s agrárpolitikai és kis magfogók 57:30 Dan Barber TED talk-ot ajánlunk 1:02:20 Magbörze, magszerzés, palánta csere-bere Csaknem 370 ezer virágos növényfaj közül világszerte mindössz…
Régen borsónagyhatalom voltunk, már alig maradt termelés. Harc az ízetlen, ipari egyenzöldségek ellen, a régi tájfajtákért. A vendég: Réthy Kati, biológus, agroökológus, őstermelő. 00:00 Intro és a berlini kocsma trend 05:20 Miért csak egyfajta uborkát, egyfajta paprikát, jó esetben kétfajta paradicsomot lehet kapni a boltokban? 13:20 Szomorú ízű paradicsomok, bezzeg az osztrák boltok 21:20 Ceglédi sárga, máriapócsi koktél és a többi tájfajta növényünk 24:30 Régen borsó nagyhatalom voltunk, ma már a klímaváltozás elvitte a hazai termelést. Homoki bab és magyar csicseriborsó. 31:10 Mézédes cukorborsó, kifejtőborsó, héjas laposborsó, lóbab 41:00 Monokultúrás termelés a bőrünkre megy 47:10 Génmódosítás lobbi, EU-s agrárpolitikai és kis magfogók 57:30 Dan Barber TED talk-ot ajánlunk 1:02:20 Magbörze, magszerzés, palánta csere-bere Csaknem 370 ezer virágos növényfaj közül világszerte mindössze 200-at használunk élelmiszerek előállításhoz, miközben a 200 növényfajból pusztán 9 faj adja a globális növénytermesztés több mint felét. A legnagyobb termelők ráadásul csak egyetlen faj egyetlen fajtáját termesztik. Ezek a monokultúrás mezőgazdaság az elmúlt száz évben egyszerűbb, hatékonyabb és olcsóbb termelést tett lehetővé, ugyanakkor sérülékenyebbé is teszi a veteményt a kártevőkkel és a betegségekkel szemben, sok esetben rombolja a természetes ökoszisztémát és csökkentik a talaj termékenységét, nem utolsó sorban pedig sztenderdizált, unalmasabb, tápanyagszegényebb ételt is eredményeznek. A mai részben arról lesz szó, hogy miért éri meg a biodiverzitásra törekedni, miért fontos helyi viszonyokhoz alkalmazkodó tájfajtákkal kísérletezni és miért akkora öröm a friss, szezonális, változatos termés. Vendégünk Réthy Kati, biológus, agroökológus, őstermelő, aki a saját kertjéből hozott a stúdióba háromféle cukorborsót, kétféle lóbabot, száraz borsót, fekete csicseriborsót és kovászolt cukorborsót, hogy megmutassa milyen sokfélék és izgalmasak lehetnek ezek a zöldségek. Ha van kérdésetek, tippetek, hozzászólásotok vagy egy téma ötletetek, amiről szívesen hallgatnátok beszélgetést, küldjétek az umami@444.hu címre! Kövesd az Umamit Spotifyon és Apple Podcastson! See omnystudio.com/listener for privacy information.
![Borízű hang #279: Venne ön új autót ettől a használt embertől? [rövid verzió]](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fwww.omnycontent.com%2Fd%2Fclips%2Fd8df8f59-7dc7-4c59-be78-aea00114ae64%2F5643256c-50ca-4b83-bd76-aead00d561e1%2F4656c4d9-092b-4a90-a809-b48c00a7caa7%2Fimage.jpg%3Ft%3D1784455971%26size%3DLarge&w=3840&q=75)
Borízű hang #279: Venne ön új autót ettől a használt embertől? [rövid verzió]
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Rendszerváltás helyett: drogos ország közmédiázik, és milliárdokat fizet az NB 1-es közvetítésekért. OJD, a rendszer egyik csúcsteljesítménye. Hova tűnt Semjén Zsolt? A tinik között is hódít az autós üldözés. Az átigazolási szezon sztárja. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Az előfizetők (de csak a Belső kör és Közösség csomagok tulajdonosai!) már szombat hajnalban hozzájutnak legfrissebb epizódunk teljes verziójához. A hétfőn publikált, ingyen meghallgatható verzió tíz perccel rövidebb. Itt írtunk arról, hogy tudod meghallgatni a teljes adást. Rendszerváltás helyett: drogos ország közmédiázik, és milliárdokat fizet az NB 1-es közvetítésekért. OJD, a rendszer egyik csúcsteljesítménye. Hova tűnt Semjén Zsolt? A tinik között is hódít az autós üldözés. Az átigazolási szezon sztárja. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Hatalmas robajjal omlik éppen össze a Fidesz
Miért van dögrováson a Fidesz, és miért esnek egymásnak az orbánisták? Miért ment el Szijjártó? Mit üzen, hogy Orbán az amerikai focivébén van? Ezekről beszélgettünk a 444 stúdiójában. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Miért van dögrováson a Fidesz, és miért esnek egymásnak az orbánisták? Miért ment el Szijjártó? Mit üzen, hogy Orbán az amerikai focivébén van? Ezekről beszélgettünk a 444 stúdiójában. See omnystudio.com/listener for privacy information.

Dohánygyár#12 - Mit hagyott maga után a NER a gazdaságban?
Mit hagyott maga után a NER? Mármint gazdaságilag. Honnan indulunk a rendszerváltás lendületével, és hova juthatunk el - erről beszélgetünk Benczes István közgazdásszal. Bővebben: 00:00:00 - Mire költött az Orbán-kormány? Magára. És jó ez nekünk? 00:05:57 - Nem a méret a lényeg. Nemzetközi kitekintéssel. 00:09:18 - A pénz betonba ment. Mehetett volna máshová is. Mondjuk az egészségügybe és/vagy az oktatásba. 00:11:05 - Vállalati kultúra: ha pénzre van szükségem, kilobbizom az államnál. 00:14:27 - Mire kellett volna költeni? Hova csoportosíthat át a Magyar-kormány? Érzékletes példák. 00:23:29 - Populista kormányok a térségben: eltérő irányok. Nem mindenkinek van például saját gázszerelője. 00:30:29 - Nem volt magyar csoda. Bár persze a jogrend rendszerszintű megerőszakolása általi törvényesített lopás egyfajta modell, csak praktikusan nem követendő. 00:36:01 - Hogy tévedhetett ennyiszer N…
Mit hagyott maga után a NER? Mármint gazdaságilag. Honnan indulunk a rendszerváltás lendületével, és hova juthatunk el - erről beszélgetünk Benczes István közgazdásszal. Bővebben: 00:00:00 - Mire költött az Orbán-kormány? Magára. És jó ez nekünk? 00:05:57 - Nem a méret a lényeg. Nemzetközi kitekintéssel. 00:09:18 - A pénz betonba ment. Mehetett volna máshová is. Mondjuk az egészségügybe és/vagy az oktatásba. 00:11:05 - Vállalati kultúra: ha pénzre van szükségem, kilobbizom az államnál. 00:14:27 - Mire kellett volna költeni? Hova csoportosíthat át a Magyar-kormány? Érzékletes példák. 00:23:29 - Populista kormányok a térségben: eltérő irányok. Nem mindenkinek van például saját gázszerelője. 00:30:29 - Nem volt magyar csoda. Bár persze a jogrend rendszerszintű megerőszakolása általi törvényesített lopás egyfajta modell, csak praktikusan nem követendő. 00:36:01 - Hogy tévedhetett ennyiszer Nagy Márton?? 00:42:35 - Tessék visszaemlékezi a Medgyessy-Gyurcsány-kormányokra. Be lehet mondani dátumokat, csak minek. 00:44:49 - Mi lesz az idei költségvetéssel? És a jövő évivel? Ennél csak jobb lehet. Így kell optimistán zárni egy podcastot. Kérdés, kérés, javaslat, meglátás → dohanygyar@444.hu A Dohánygyár korábbi adásait itt lehet böngészni/hallgatni. Hang: Botos Tamás/444, címlapkép: Németh Dóra See omnystudio.com/listener for privacy information.

„Van olyan pillanat, amikor a rendszer legfontosabb tisztségviselőit is el lehet távolítani”
Hétfőn a parlament megszavazta az Alaptörvény 17. módosítását, amivel többek között megszüntetik Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását, 12 évben korlátozzák a képviselői mandátumot és eltávolítják Polt Pétert az Alkotmánybíróság éléről. Mi maradt ki javaslatból és mit nem kellett volna most beleírni? A Magyar Helsinki Bizottság ezekre is kitért az alkotmánymódosításról írt véleményében. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Pardavi Mártával a jogvédő szervezet társelnökével. See omnystudio.com/listener for privacy information.
Hétfőn a parlament megszavazta az Alaptörvény 17. módosítását, amivel többek között megszüntetik Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását, 12 évben korlátozzák a képviselői mandátumot és eltávolítják Polt Pétert az Alkotmánybíróság éléről. Mi maradt ki javaslatból és mit nem kellett volna most beleírni? A Magyar Helsinki Bizottság ezekre is kitért az alkotmánymódosításról írt véleményében. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Pardavi Mártával a jogvédő szervezet társelnökével. See omnystudio.com/listener for privacy information.